IV. SEKTOR – WINNER pénzdíjas bojlisverseny

SEKTOR – WINNER pénzdíjas bojlisverseny a Vadkan tavon

2020. április 26. – április 29. (72 óra)

 

V E R S E N Y S Z A B Á L Y Z A T

 

  1. A verseny csapatverseny. Egy csapat minimum kettő, maximum három főből áll. Minden csapattag teljes jogú versenyző.
  2. A verseny a nevezett csapatok számától függően három szektorban kerül megrendezésre (A., B., C., szektor). 14 vagy kevesebb csapat esetén két szektorban (A. és B. szektor)
  3. A sorsolás menete: nevezett csapatok, a nevezési díj első felének befizetési sorrendjében húzzák ki első körben azt a számot mely meghatározza, hogy a következő körben mely sorrendben történik az állások kisorsolása. A sorsolásról esetlegesen elkéső csapat a megmaradt horgászállást foglalja el. Több ilyen csapat esetében érkezési sorrendben, a megmaradt állások közül egykörös sorsolással húzzák ki a késve érkező csapatok a horgászállásaikat.
  4. A rendes sorsolás eredményeképpen horgászállását utolsóként elfoglaló csapatnak is minimum egy óra áll rendelkezésére a felkészülésre még abban az esetben is, ha ez a verseny kezdési időpontjának módosításával jár.
  5. Abban az esetben, ha váratlan körülmény (pl. időjárás) miatt a versenyt idő előtt le kell zárni, az alábbiak szerint kell eljárni. Ha a versenyből eltelt idő nem érte el a 36 órát, az adott évben meg kell ismételni a versenyt. Ha a versenyben eltelt idő meghaladta a 36 órát, abban az esetben a lefújás pillanatában elért eredmények alapján kell végeredményt hirdetni. Mindkét esetben esetlegesen a csapatokat ért erkölcsi és/vagy anyagi kárért kártérítési igényt csapatok nem támaszthatnak, azokért szervezők, tavat üzemeltetők felelősséget nem vállalnak.
  6. A horgászállásokon a csapatok kizárólag a számukra kijelölt zónán belül tartózkodhatnak, azt horgászattal összefüggő tevékenység (etetés, fárasztás, bedobás stb.) céljából nem hagyhatják el.
  7. Minden szektort egy versenybíró felügyel. A versenybíró neve: Gál József. A versenybíró ellenőrzi a szabályok betartását, felügyeli a mérlegelést. A versenybíró utasításait minden csapat köteles végrehajtani.
  8. A verseny során óvást a versenybírónak lehet benyújtani, legkésőbb a verseny lezárását követő 30. percig. Mérlegeléssel kapcsolatos óvást az óvni kívánt mérlegelés napjának 22.00-ig lehet benyújtani. Az utolsó napi mérlegeléssel kapcsolatos óvást a verseny lezárását követő 30. percig lehet benyújtani. Az óvásról a versenybíró önállóan, de az érintetteket meghallgatva jogosult dönteni. Az óvás díja 20.000 Ft., melyet az óvás elfogadása esetén az óvást benyújtó visszakap.
  9. Mérlegelés általános esetben napi két alkalommal történik, reggel és este. Méréskor a súly jelzésének jól láthatónak kell lennie a mérlegelő, a versenyző és a hitelesítő számára egyaránt. Minden halat a szervezők által biztosított mérlegelő zsákkal és mérleggel kell lemérni három lábú állványon. Mérlegelés megkezdése előtt az esetlegesen száraz mérlegelő zsákot teljesen át kell itatni vízzel és meg kell állapítani az önsúlyát (tárázás). A mérlegelésnél jelen kell lennie egy fő csapattagnak és egy fő szomszédos csapattagnak (hitelesítő). A mérlegelő lap két példányban készül. Mérlegelés után közvetlenül minden érintett (mérlegelő, csapattag, hitelesítő) köteles ellenőrizni, hogy minden lemért hal mindkét mérlegelő lapon rögzítésre került-e? A csupán egyik lapon szereplő hal nem vehető figyelembe az összesítésnél. Megtelt pontyzsákok, illetve a legnagyobb hal versenyére esélyes hal megfogása esetén soron kívüli mérlegelést lehet kérni.
  10. Mérlegelésnél jelen kell lennie a szomszéd csapat egy tagjának, aki aláírásával hitelesíti a mérlegelést. A mérlegelendő halat az adott csapat tagja helyezi a mérlegelőhálóba, illetve mérlegelés után visszahelyezi a tóba.
  11. Minden csapatnak rendelkeznie kell minimum 12 darab sűrűszövésű pontyzsákkal. A pontyzsákok használata során – a rossz minőségű pontyzsákok miatt – az esetlegesen beakadó uszonyok kiszabadítása közben elsődleges szempont a halvédelem még abban az esetben is, ha az a pontyzsák sérülésével, megsemmisítésével jár. Amennyiben a pontyzsákot halvédelmi okból szét kell vágni, a károsult kártérítési igényt nem támaszthat. Kötelező eszköz továbbá 2 darab nagyméretű, sűrűszövésű merítőháló, NASH MediCarp Ultra sebkezelő, 2 darab pontybölcső, vagy minimum 10 cm-es peremmel rendelkező pontymatrac, amely méretének és minőségének garantálnia kell a kifogott halak biztonságát. A felsorolt eszközök meglétét és minden halnál történő használatát az egész verseny ideje alatt szúrópróbaszerűen ellenőrizzük. Bármely előírt eszköz hiánya esetén a csapat nem kezdheti meg a versenyt mindaddig, amíg pótlásra nem kerül a hiányzó eszköz. Az eszközök nem használata esetén első alkalommal a Versenybíró jogosult maximum 50 kg levonásával büntetni a csapatot. Következő alkalommal már kizárásra kerül az érintett csapat a versenyből. Ebben az esetben az esetlegesen elszenvedett anyagi és/vagy erkölcsi kárért kártérítési igény nem támasztható.
  12. A kifogott halakat mérlegelésig pontyzsákban kell tárolni. 8 kg egyedsúlyig zsákonként 2 db, 8 kg egyedsúly felett zsákonként 1 db ponty tárolható. A letárolt halakat mérlegelés után azonnal vissza kell engedni a tóba.
  13. A versenyen csak az 6 kg. feletti egyedsúlyú élő ponty kerül értékelésre. A verseny végeredményének megállapítása a kifogott pontyok összsúlya alapján történik. Minden szektorban a legtöbb összsúlyt elérő csapat kerül győztesként kihirdetésre. Amennyiben két csapat is azonos összsúlyt ér el, abban az esetben a magasabb átlagsúlyt elérő csapat nyer.
  14. A csapatok csak a szervezők által bójával és/vagy egyéb módon megjelölt, sorsolással kiválasztott szektorban horgászhatnak. A jelölt területen kívül tilos az etetés és a horgászat. Amennyiben fárasztás közben a megakasztott hal elhagyja a csapat szektorát, azt a lehető leghamarabb vissza kell vezetni úgy, hogy a többi csapatot a lehető legkevésbé zavarja a horgászatban.
  15. Csak a szabályosan, a hal szájába akadt horoggal megfogott ponty kerül értékelésre. Ha a kifogott hal mérlegelés előtt elpusztul, nem kerül mérlegelésre. Ebben az esetben a versenybíró kivizsgálja a halvesztés körülményeit és amennyiben felelősség megállapítható, büntetést ró ki a felelős csapatra. A büntetés a vétkes magatartás mértékétől függően lehet figyelmeztetés, az elpusztult hal súlyának tízszeres szorzatával megegyező súlylevonás, kizárás. A büntetés kiszabása kizárólag a versenybíró hatáskörébe tartozik.
  16. A versenyen csapatonként négy bottal történő horgászat engedélyezett. 4 méternél hosszabb, 3,5 Lb-nál erősebb bot horgászatra nem használható. Surf-, spod bot csak etetésre (parittyázás, rakétázás, Spomb) használható. Feeder-, match-, és egyéb finomszerelékes horgászbotok használata nem engedélyezett. Botonként egy szem egyágú horog (legkisebb méret 6-os), hajszálelőkés vagy csalitüskés felkínálási módban engedélyezett. A főzsinór csak monofil lehet, ideértve az esetlegesen alkalmazott dobóelőtét zsinórt is. Fonott zsinór csak horogelőkeként használható maximum 30 cm-es hosszban. Leadcore (ólombetétes zsinór) és egyéb súlyozott zsinórok az ólomtól számítva maximálisan 1,5 m-es hosszban használhatóak.
  17. Csalizásra, etetésre tilos használni bármilyen élő vagy elpusztult (szárított sem) állatot, bogarat, férget, lárvát stb. Semmilyen formában nem engedélyezett a kutyatáppal történő etetés és/vagy csalizás. Csalizni kizárólag bojlival és pellettel lehetséges, a minimális méret 10 mm. Plasztik, műanyag csali utánzatok, parafa (kivéve a horogcsaliba őrleményként bedolgozott formában) csalizásra, kikönnyítésre, lebegtetésre halvédelmi okokból nem alkalmazhatóak. Pop-Up bojlik, oldódó csalik használata engedélyezett. Etetőkosár, method kosár, pasztaólom nem használható. Paszta kizárólag a csalik bevonására engedélyezett. PVA termékek használata engedélyezett. A csalizás szabályszerűségét a szervezők folyamatosan ellenőrzik, ideértve a bevetett készségek szúrópróbaszerű, kivétellel járó vizsgálatát.
  18. Etetni csak partról engedélyezett (kivétel a verseny megkezdése előtti alapozó etetést), pusztán a fizikai erőn alapuló módszerekkel (csúzli, parittya, dobócső). Etetésre bojli, pellet, method mix és főzött magvak használhatóak. Áztatott magvak használata halkíméleti okokból tilos. Etetőhajó használata tilos. Etetésre egy csapat egy időben maximum kettő darab botot használhat. Maximálisan felhasználható etetőanyag mennyiségek: bojli: 40 kg, pellet: 20 kg, főtt magvak (főzötten mérve): 20 kg, method: 10 kg.
  19. A verseny kezdetét megelőzően csapatonként egy darab világítással ellátott dőlőbója elhelyezése engedélyezett. Ekkor engedélyezett az alapozó etetés. A tavon korlátozott számban áll rendelkezésre csónak, ezért javasoljuk saját csónak használatát. A csónakban tartózkodók kötelesek mentőmellényt viselni! A bójázás és az alapozó etetés a felkészülési időszakban engedélyezett. A verseny kezdetét követően tilos csónakkal a vízen tartózkodni. 17.00 és 05.00 között tilos a nehéz etetés (csúzli, parittya, spomb, vetőkanál stb.). Ebben az időszakban kizárólag a dobócsővel történő etetés engedélyezett.
  20. A dőlőbója elhelyezéséhez radar használata engedélyezett.
  21. A verseny kezdetét megelőzően botonként maximum három próbadobás engedélyezett. A próbadobások alkalmával a készségek horgot nem tartalmazhatnak.
  22. Az éjjeli horgászatok során nagyteljesítményű reflektorok nem használhatóak. Az alkalmazott világító berendezések más csapatokat nem zavarhatnak. A horgászállásokat egész éjjel jelzőfénnyel meg kell világítani.
  23. A horgászaton kívüli tartalék botokat külön kell tárolni. A horgászatra aktuálisan használt botokon kívül a bottartó állványon más bot nem lehet.
  24. Horgászállásukat a csapattagok bármikor elhagyhatják, de egy csapattagnak mindig kell ott tartózkodnia. A csapatok autóikat abban az esetben hagyhatják a horgászállásokon, amennyiben azzal a verseny ideje alatt nem közlekednek. Azok a csapatok, akik a verseny ideje alatt szeretnének autójukkal közlekedni, a verseny megkezdése előtt ki kell állniuk a kijelölt parkolóba, és a verseny ideje alatt ott parkolhatnak.
  25. A verseny végét jelző hangjelzés elhangzása előtt megakasztott hal beleszámít az értékelésbe akkor is, ha a hangjelzés elhangzását követően lett csak megszákolva.
  26. A tóban fürdeni tilos. Fárasztás, illetve haltárolás céljából a vízbe maximum combig lehet bemenni.
  27. A verseny ideje alatt tilos a tűzgyújtás. Gázüzemű főző- és fűtőkészülékek használata fokozott tűzvédelmi elővigyázatosság mellett engedélyezett. A tó és környezetében bárminemű károkozásért a csapattagok egyetemlegesen teljes anyagi felelősséggel tartoznak.
  28. Kiemelten felhívjuk a versenyzők figyelmét a természetvédelem és a kulturált viselkedés írott és íratlan szabályainak betartására, a túlzott alkoholfogyasztás veszélyeire. A szervezők felhívják a versenyen résztvevők figyelmét a tudatmódosító szerek használatával és birtoklásával kapcsolatos hatályban lévő jogszabályok betartására. A versenybíró jogosult egyszeri alkalommal a Versenyszabályzatot megszegő csapatot maximálisan 50 kg. fogásból történő levonással büntetni. A következő szabályszegés már az érintett csapat versenyből történő kizárását vonja maga után. Ebben az esetben a kizárt csapat kártérítési igénnyel nem élhet.
  29. Szankciók:
  • Figyelmeztetés jár jogosulatlan segítség igénybevételéért, valamint a verseny kezdetét megelőző jogosulatlan horgászati tevékenységért. Figyelmeztetés jár a sporthorgászhoz méltatlan magatartásért, egymás és a halak testi épségének veszélyeztetéséért. Figyelmeztetés jár a szeszes ital és/vagy egyéb tudatmódosító szer hatása alá került horgásznak. Figyelmeztetésben részesül a Versenyszabályzatot megsértő csapat.
  • Versenyből történő azonnali kizárással jár: a gondatlanságból és/vagy szándékosan halnak okozott sérülés tette, a halakkal történő kíméletlen bánásmód, a tiltott csalik és nem megengedett eszközök használata, a csalás és a Versenyszabályzat durva vagy ismételt megsértése.
  1. A verseny végén fogástól függetlenül minden csapat köteles a horgászállásán megvárni a záró mérlegelést. A horgászállásokat tisztán és rendezetten, a szemetet bekötött szájú zsákba összeszedve kell hátrahagyni.
  2. A versenyen készült fénykép és videoanyag szervezők általi PR és marketing célú felhasználásához a résztvevők hozzájárulnak.
  3. A verseny helyszínén, a verseny ideje alatt a versenyzők által esetlegesen elhelyezendő molinók, zászlók és egyéb reklámhordozók, feliratok kihelyezéséhez a versenybíró engedélye szükséges.
  4. A szervezők, a tavat üzemeltetők, a terület tulajdonosa a réztvevő csapatok tagjainak, a versenyt meglátogató vendégeknek testi épségéért, illetve értéktárgyaikért sem anyagi, sem más jellegű felelősséget nem vállalnak. A versenyen mindenki saját felelősségére vesz részt, a versenyt mindenki saját felelősségére látogatja meg.
  5. A csapatok naponta 09.00 – 17.00 között fogadhatnak látogatókat. A látogatók kötelesek gépjárműveiket a kijelölt látogatói parkolóban leállítani, azzal a verseny területére nem hajthatnak be. A látogatók kötelesek közölni a szervezőkkel, hogy mely csapathoz érkeztek.
  6. A tó teljes területe körbe van kerítve. A verseny ideje alatt 09.00 – 17.00 között lehet a tóról távozni, illetve oda bejutni. Ezen időintervallumon kívül a kapu zárva van.
  7. A versenyt megelőző 45 napon belüli nevezés visszamondása esetén a befizetett összeg nem kerül visszafizetésre.
  8. A csapatok a versenyre történő nevezésükkel elfogadják a Versenyszabályzatot, azt magukra nézve kötelező érvényűnek tekintik.
  9. Szervezők fenntartják a jogot a Versenyszabályzat módosítására azzal a kitétellel, hogy a Versenyszabályzat a verseny kezdetét megelőző 30 napon belül már csak a verseny lebonyolítását jelentősen befolyásoló tényező miatt változtatható.

Díjazás:

Minden szektor győztes csapata  – 200.000 Ft + plakett

Legnagyobb pontyot megfogó: A verseny kezdetén csapatonként 10.000 Ft befizetésével lehet résztvenni a legnagyobb ponty megfogásáért zajló versenyben. A legnagyobb pontyot megfogó csapat megnyeri a teljes, csapatok által erre a célra befizetett összeget.

Szervezők fenntartják a jogot, hogy szponzori felajánlások esetén további díjakat adományoznak.

A díjazás 18 csapat indulása esetén érvényes. Kevesebb csapat esetén szervezők a verseny megkezdése előtt tájékoztatást adnak a díjazás pontos mértékéről.

Nevezési díj:

80.000 Ft/csapat február 29.-ig történő befizetés esetén.

Március 01.-től a nevezési díj 90.000 Ft/csapat.

A nevezés érvényesítéséhez a nevezési díj 50%-át (február 29.-ig 40.000 Ft) kell befizetni a jelentkezésre küldött válaszlevélben megadott számlaszámra. A fennmaradó részt a verseny kezdetén, a regisztráció alkalmával kell megfizetni.

A hármas és ötös álláson faház bérelhető a verseny ideje alatt. A faházak bérleti díja 30.000 Ft/faház/verseny. A faházak díját a nevezési díj nem tartalmazza, az külön fizetendő.

A versenyre nevezni a sektorwinner@gmail.com címen, vagy a +36 30 965 0568-as telefonszámon lehet. Jelentkezésekor meg kell adni a csapat és tagjainak nevét, kapcsolattartói telefonszámát.

A verseny lebonyolítása:

2020. április 26. vasárnap

11.00-12.00 Regisztráció

12.00 Megnyitó, sorsolás

13.00 Horgászhelyek elfoglalása, felkészülés

14.00 Verseny kezdete

2020. április 29. szerda

14.00 Verseny vége

15.00 Eredményhirdetés